A GPS-technológia lassan nálunk is polgárjogot nyer a büntetés-végrehajtásban is. Végül is miért az adófizetők fizessék a szabadulás előtt álló rabok ellátását, ha otthon is raboskodhatnak.
A büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának csökkentése érdekében a 2014. évi LXXII. törvény, a BV-törvény 2015. április 1-jétől bevezette hazánkban a reintegrációs őrizetet. Ez az új kényszerintézkedés olyan, mint a házi őrizet, csak nem az ítélet előtt, az előzetes letartóztatás és a lakhelyelhagyási tilalom közti személyi szabadság korlátozásaként funkcionál, hanem a büntetés-végrehajtás utolsó szakaszában alkalmazható korlátozó intézkedés. Bár a fogva tartottak ezt akkor már jobbára a szabadság közeledésének egyik jeleként értékelik és élik meg.
A reintegrációs őrizet a társadalomra kevésbé veszélyes bűnelkövetőknek ad lehetőséget arra, hogy büntetésük utolsó hat hónapját – elektronikus nyomkövetőt viselve– az általuk megjelölt, és a büntetés-végrehajtási bíró által engedélyezett lakásban tölthessék. A 2017. január 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás a korábbiaknál szélesebb elkövetői körnek tette elérhetővé a reintegrációs őrizet igénybe vételét, így nemcsak a két évnél rövidebb szabadságvesztésre első ízben elítéltekre, hanem a gondatlan bűncselekmény miatti elítéltekre, illetve a visszaesőnek nem minősülő bűnismétlőkre is kiterjed.
Az elektronikus nyomkövető az 1960-as években Robert Schwitzgebel, a Harvard Egyetem pszichológusának ötletéből született, aki szerint megoldása humánus és költséghatékony alternatívája lehet a szabadságvesztésnek. Az első nyomkövető 1969-ben került szabadalmi oltalom alá, de tényleges alkalmazását csak az 1980-as évek elején kezdték meg az Egyesült Államokban.
Az elektronikus nyomkövető ma sem olcsó mulatság. A szerkezet töltővel együtt egymillió forintba kerül, és egészen kényelmesen hordható, hiszen fürödni, zuhanyozni is lehet benne, bírja a szennyeződést is, azaz nem gond, ha a viselője dolgozik. A nyomkövetőt napi három-négy órán keresztül tölteni kell, mint egy mobiltelefont. Az őrizetesnek figyelnie kell arra, hogy a készülék le ne merüljön, mert az szabályszegésnek számít.
Az elítéltek és hozzátartozóik szerint a reintegrációs őrizet elterjedését az indokolatlanul nagy bürokrácia is lassítja. Ezért sokan azt javasolják, hogy a procedúrát érdemes legalább három hónappal az esedékességet megelőzően elindítani. A siker ezzel együtt sem garantált, hiszen jó néhány büntetés-végrehajtási bíró, illetve pártfogó felügyelő már a legkisebb kétség esetén is inkább a reintegrációs őrizet megtagadását választja.
Megtörtént, hogy egy elítéltet másfél hónappal a szabadulása előtt azért nem engedtek ki, mert a bíró nem látta értelmét az idő rövidsége miatt a reintegrációs őrizet elrendelésének. Nem állt feladata magaslatán az a pártfogó felügyelő sem, aki környezettanulmány készítése címén körbejárta a lakókat, és megkérdezte tőlük, mit szólnának, ha a lépcsőházba egy reintágrációs őrizetes kerülne. A szomszédok erre tiltakozni kezdtek, hogy nem akarnak egy bűnözővel együtt élni. A pártfogó felügyelő nem is javasolta az elítélt szabadlábra helyezését…
A. S.
Vélemény, hozzászólás?