Jelentős változásokat és számos újdonságot hozott a július elseje óta hatályos új büntetőeljárási törvény a nyomozásokban és a bírósági eljárásokban egyaránt. Cikksorozatunkban az eljárási kódex legérdekesebb és a legtöbbeket érintő módosításait szedtük csokorba.
Kezdjük a legalapvetőbb ténnyel: egyetlen egyszer sem szerepel a „magánnyomozó” kifejezés a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben, de még annak 303 oldalas, 131 032 szóból álló indokolásában sem. Mindez azért tűnik különösnek, mert a magánnyomozó tevékenysége ezer szállal kapcsolódik az igazságszolgáltatáshoz, azon is belül a büntetőeljáráshoz. A címben feltett kérdésre tehát a helyes válasz az, hogy semmit.
Nem újkeletű a jogalkotó ambivalens viszonya a magánnyomozáshoz. Kis túlzással: az elmúlt három évtizedben minden kormány készített legalább egy magánnyomozói törvénytervezetet, de mindegyik valamilyen oknál fogva előbb vagy utóbb lekerült a napirendről. Ezért aztán a magánnyomozó jogállásáról ma a legmagasabb szintű norma a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény. Ezt a jogszabályt is a kényszer, pontosabban: egy alkotmánybírósági határozat segített a valóvilághoz igazítani.
A 22/2004. (VI. 19.) AB határozat ugyanis mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, miután az Országgyűlés elmulasztotta a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvényben a személy- és vagyonőri tevékenység körébe tartozó titoktartási kötelezettséget és az adatkezelési szabályokat meghatározni. Az megint egy másik kérdés, hogy a magánnyomozókra vonatkozó főbb szabályok csak később kerültek be a törvénybe, mégpedig a 2011. évi XXIV. törvény 44. § (1)–(6) bekezdésével, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba.
A szakma már régóta hangoztatja, hogy egy normális törvényi szabályozásra lenne szükség, és nem a toldozás-foldozás folytatására. (Tavaly a kormány jogalkotási tervében már bekerült az új, a magánnyomozást is újraszabályozó vagyonvédelmi törvény-javaslat, de aztán indoklás nélkül törölték azt – a szerk.)
Először is tisztázni kellene az alapfogalmakat: mi minősül magánnyomozói tevékenységnek, mi a szerepe a büntetőeljárásban, hogyan alakul a kapcsolata az igazságszolgáltatás szereplőivel, ki és milyen jogkörrel ellenőrizheti a működését?
A legutóbb nyilvánosságra került törvénytervezet a legtöbb kérdésre nem adott választ, illetve a magánnyomozói szakma számára nem elfogadható megoldást ajánlott.
Ma nagyon úgy néz ki, hogy belátható időn belül nem születik törvény a magánnyomozásról. Tehát jó ideig azzal kell főzni, ami van.
A magánnyomozó és a hatályos büntetőeljárási törvény viszonyának vizsgálatakor az alapvető jogelvekből kell kiindulni: mindent megtehet a magánnyomozó, amit a törvény nem tilt, nem köt külön engedélyhez. Például a védelemnek lehetősége van magánnyomozó alkalmazására, aki segédkezhet a tanúk felkutatásában, a nyomozóhatóságok által fel nem derített, vagy nem teljességgel értékelt mentő- és terhelő bizonyítékok beszerzésében, kiegészítésében, illetőleg a pótmagánvádló fellépése esetén a bizonyítékok soron kívüli felkutatásában.
És az is tény, hogy 2012 óta a magánnyomozó a szerződés teljesítése érdekében adatot gyűjthet, felvilágosítást kérhet, igazolványának bemutatása után meghatározott nyilvántartásokban nyilvántartott adatokról kivonatot, másolatot készíthet, ha arra a megbízó kifejezetten felhatalmazta, valamint kép- és hangfelvételt készíthet, használhat fel az infotörvény vonatkozó szabályainak a megtartásával.
A hatályos szabályozás ugyanakkor jóval részletezőbb, amikor arra keressük a választ, hogy mit nem tehet a magánnyomozó. Így például a más részére szóló zárt küldemény tartalmát csak a címzett vagy a feladó előzetes hozzájárulásával ellenőrizheti, mint ahogy nem készíthet kép- és hangfelvételt olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, próbafülkében, mosdóban, illemhelyen, kórházi szobában és szociális intézmény lakóhelyiségében.
A magánnyomozó munkája nem irányulhat továbbá diplomáciai, konzuli képviseletek tagjai, hivatalos személy hivatalos tevékenységére, illetve természetes személyek személyes és különleges adataira, kivéve, ha azok jogszabály alapján a megbízó számára hozzáférhetőek, illetve, ha az adatgyűjtéssel érintett ehhez írásban hozzájárul.
Mindent egybevetve elmondható, hogy a magánnyomozó jogállása valójában a megbízóéhoz igazodik, ellenérték fejében gyűjthet információkat megbízása tárgyáról anélkül, hogy hatósági nyomozati jogkörrel rendelkezne, vagy bármilyen hatósági eljárást akadályozna. És anélkül, hogy az új büntetőeljárási törvény egyetlen szót is vesztegetne rá.
A. S.