David Garland amerikai kriminológus, a New York-i Egyetem professzora sohasem megy a szomszédba egy-egy meghökkentő kijelentésért.
Rendszeresen keményen bírálja például az állami büntetőpolitikát. A jelenlegi folyamatok ugyanis elérték a szuverenitását gyakorló állam határait és szöges ellentétben állnak a liberális állam eszményével. A „törvényes rend” már nem tartható fenn az állam általi bebörtönzések arányának növelésével. Ezért a társadalmi kontroll javítására olyan új technikákra van szükség, amelyek az állami hatalom súlyvesztését, és a helyi közösségek fokozottabb részvételét hozzák el.
Garland használta először a „büntető populizmus” fogalmát is. Erről akkor beszélhetünk, ha az uralkodó politikai elit a közvéleményre hivatkozva a bonyolult társadalmi jelenségekre – különösen a bűnözésre és más ön- és közveszélyes deviáns magatartásokra – folyamatosan leegyszerűsítő, látványos és gyors sikereket ígérő módon reagál. Garland szerint a büntető populizmus szemben áll a büntetőpolitikával, amelyben a szakértők döntenek a büntetőjogi kérdésekről.
Ez történik Kaliforniában is, ahol a büntetőjogról egyfajta népszavazás dönt. A politikusok inkább a szavazóknak szeretnének tetszeni, mint a szakértőkre hallgatni. A média és közönsége úgy döntött, hogy ők lesznek a jogalkotók. Így született meg az úgynevezett három csapás módszer is. – Ez a metafora a baseballból jött – állította –, és azt jelenti, hogy mindenkinek van három dobása, azaz hármat hibázhat. „Ha mindegyiket elhibázod, akkor kiestél” – magyarázta.
A „három csapás”-törvények azt írják elő, hogy aki háromszor hibázik, azt egy életre börtönbe kell zárni. A politikusok tudták, hogy ez a közönség körében sikert arat, ezért nem is a becsületükre, hanem – a szavazatok reményében – az eszükre hallgattak.
A. S.
Vélemény, hozzászólás?