A securitysek őseit az élethalál harcokban többszörös győztes gladiátorok közül választották ki későbbi megbízóik. Esetükben fel sem vetődhetett, hogy csaltak a vagyonőr vagy a testőrvizsgán.
Az életben maradt, veterán gladiátorok közül sokan trénerként vagy testőrként folytathatta karrierjét. Gazdag római polgárok fogadták fel őket, és bízták meg maguk és a családjuk értékeinek és életének a védelmével. Felkészültségüket a gladiátorként megnyert éltathalálharcok bizonyították. Szakmai alkalmassági vizsgára ezért akkoriban nem is volt szükség.
A képzett harcosok foglalkoztatása jó befektetésnek számított, és egy korábban sikeres gladiátor alkalmazása testőrként vagy őrként, a gazdája megbecsültségét és népszerűségét is jelentősen növelte. Ehhez persze a gladiátort érdekeltté kellett tenni az együttműködésben, például életkörülményeinek javításával, nehogy a jól képzett harcos a gazdája ellen forduljon.
Korabeli források szerint az első gladiátor küzdelmeket Kr. e. 264-ben tartották. Junius Perus Brutus (a Brutus család egyik leszármazottja) halála után a fiai apjuk emlékére áldozatot mutattak be az isteneknek, és a temetést követő kilencedik napon három pár gladiátorral viadalt rendeztek. A gladiátor elnevezés egyébként a kard (gladius) szóból származik és „kardforgató” jelentést hordozza.
Akkoriban durva sértésnek számított a római polgárok körében valakit gladiátornak nevezni. Seneca például így vigasztalt egy fiát gyászoló anyát: „Talán idősebb korában elkótyavetyélte volna az örökségét, és odáig süllyedt volna, hogy gladiátorként legyen kénytelen megélni”.
A. S.
Vélemény, hozzászólás?