Jelentős változásokat és számos újdonságot hozott a július elseje óta hatályos új büntetőeljárási törvény a nyomozásokban és a bírósági eljárásokban egyaránt. Cikksorozatunkban az eljárási kódex legérdekesebb és a legtöbbeket érintő módosításait szedtük csokorba.
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint a magyar jogi kultúrától korábban idegen volt az ügyészség és a védelem között megegyezés. Az új Büntetőeljárásról szóló törvény ezen a téren is újított.
– A megegyezés a terhelt számára azért előnyös, mert a beismerését valóban honorálhatják és enyhébb büntetést kap, de a sértettnek is jó, mert megfelelő mértékben történik a reparáció” – mutatott rá Bánáti János.
(A korábbi gyakorlat szerint a nyomozó, de még a vádhatóság is felelősen csak annyit ígérhetett a terheltnek, hogy majd szól pár jó szót az érdekében a bíró előtt, vagy, hogy a lehető legenyhébb büntetéssel is beéri majd a tárgyaláson. Aztán vagy úgy történt vagy nem. A bíró vagy figyelembe vette a vádló szavait, vagy kihallotta belőlük, hogy „itt korábban valamiféle megegyezés születhetett a nyomozók, az ügyész és a terhelt között”, vagy nem. E tekintetben tehát valóban jelentősnek mondható az új törvény újítása. Más tekintetben azonban – mint látni fogjuk – messze nem olyan a magyar vádalku intézménye, mint amilyennek az amerikai filmek alapján a vádalkut a téma iránt érdeklődő laikus közönség elképzeli – a szerk.)
Gácsi Anett Erzsébet egyetemi adjunktus szerint a terhelti együttműködés szabályozásakor a jogalkotó előtt az amerikai vádalku intézménye lebegett, ahol az ügyek 98 százalékát oldják meg így. A vádalku intézményét kisebb-nagyobb eltérésekkel Európában is alkalmazzák. Németországban például a bíró koordinálja a felek megegyezését.
A megállapodás létrejöhet már a nyomozás során, de még a vádemelést követően is. A nyomozási szakaszban született egyezséget – német mintára – a bíróság hagyja jóvá vagy utasítja el. A tárgyalás előkészítésekor, az előkészítő ülésen újra lehetősége van a terheltnek a megállapodásra.
Miskolczi Barna, az új kódex előkészítését irányító ügyész a terhelti beismeréssel kapcsolatban ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy csak tettenérés esetén elegendő a beismerő vallomás. Minden más esetben az ügyésznek és a bírónak ellenőriznie kell a terhelt állítását, hogy valóban akkor, ott, az és úgy történt-e, ahogy előadta. Nehogy olyan bűncselekményt is magára vállaljon valaki – pénzért vagy más megfontolásból –, amit nem is ő követett el. Ha felmerül a gyanú, hogy a terhelt egy mások által elkövetett bűncselekményt is a sajátjaként ad elő a hatóságoknak, nincs alku.
Vida József főügyészségi csoportvezető ügyész szerint a megegyezést főleg az egyszerűbb megítélésű ügyekben lehet alkalmazni.
– Bizonyos esetekben, ha például a terhelt megtéríti a kárt, megszüntethetik az eljárást, így el sem jut a bíróságra az ügy. Minden más esetben viszont a bíró dönt, de csak úgy, hogy megvizsgálja a megállapodás törvényességét. Ha a bíró az egyezséget jóváhagyja, ügydöntő határozatot hoz, és befejeződik az eljárás. A bírónak azonban megvan az a lehetősége is, hogy elutasítsa a megállapodást, akkor a bizonyítást ugyanúgy le kell folytatni, mintha korábban fel sem vetődött volna a megállapodás lehetősége – magyarázta Vida József.
A tényállás és a jogi minősítés nem lehet megállapodás tárgya, hiszen azt az ügyész állapítja meg, így az angolszász rendszerben jellemző alkudozásról nem lehet szó. Vagyis ez a vádalku nem az a vádalku. Nem amerikai, hanem magyar. De a miénk.
A. S.
